Magyar Környezeti Nevelési Egyesület

Az Egyesület célja, küldetése

  • A környezeti nevelést feladatuknak vallók – s rajtuk keresztül a magyar társadalom – ismereteinek, környezeti tudatosságának és felelősségének fejlesztése, gondolkodás- és életmódjának környezetbaráttá alakítása.
  • A környezeti neveléshez szükséges ismeretek és módszerek terjesztése, a környezeti nevelők munkájának segítése, együttműködésük bátorítása és szervezése.
  • A környezeti nevelők személyes hatékonyságának növelése.
  • Az emberi kapcsolatok megértése és jobbítása az egymással és a környezettel való minél harmonikusabb együttélés érdekében.
  • A természet és az ember tiszteletén alapuló etika formálása, a bolygóméretben és évszázadokban való gondolkodás erősítése.
  • A fenntartható életmódhoz szükséges kompetenciák fejlesztése.

Az Egyesület története

  • Egyesületünket 53 lelkes környezeti nevelő alapította 1992 márciusában.
  • Ma a tagság létszáma közel kétszáz fő.
  • Egyesületünk 1998 óta közhasznú célokat valósít meg. 1999-ben Környezetünkért díjat kapott.
  • Eddigi elnökei: Vásárhelyi Tamás, Victor András, Németh Ibolya, Schróth Ágnes, Kecskés Ferenc, Saly Erika.

Tagságunk

  • Tagjaink többsége pedagógus (az óvodától a felsőoktatásig), de vannak muzeológus, orvos, mérnök, középiskolás diák stb. tagjaink is.
  • Tagjaink több korosztályt képviselnek a középiskolásoktól a nyugdíjasokig.
  • Tagjaink kétharmada vidéken él.
  • Tagjaink helyi csoportokat és érdeklődés szerinti szakmai csoportokat is létrehoznak, melyek igény szerint működnek.

Mivel foglalkozunk?

  • A környezeti és fenntarthatóságra nevelés elméleti, gyakorlati és módszertani kérdései
  • Nemzeti Környezeti Nevelési Stratégia Alapvetés gondozása
  • Pedagógusok módszertani kultúrája, módszertani anyagok fejlesztése, adaptálása
  • Komplex tanulásszervezési formák, interaktív módszerek a környezeti nevelésben
  • Környezeti nevelés a családban
  • A környezeti nevelés szakirodalma
  • Múzeum és környezeti nevelés
  • Pedagógusok környezeti témákkal kapcsolatos szakmai felkészültsége
  • Iskola és helyi fenntarthatóság
  • Civil szervezetek együttműködése környezeti kérdésekben
  • Környezeti nevelési programok és modulok
  • Iskolák támogatása a fenntarthatóság útján
  • Pedagógus-továbbképzések tartása
  • Vándortanösvények fejlesztése (Herman Ottó vándortanösvény, Beporzók vándortanösvény, Klíma vándortanösvény)
  • Programok vezetése fesztiválokon, kulturális rendezvényeken (pl. Művészetek Völgye, Muzsikál az erdő)
  • Projektekben való részvétel (saját projekt, ill. konzorciumi partnerként)
  • Együttműködés más szakmai civil szervezetekkel, pl. a globális felelősségvállalásra nevelés témakörében
  • Puli online Szalon (belső kapcsolattartás, emberi kapcsolataink erősítése)

Szolgáltatásaink

A. Továbbképzések
B. Gyerekfoglalkozások
C. Szaktanácsadás, előadás, konzultáció, bemutató

További információk az Egyesületről: mkne.hu/kik-vagyunk

Az Egyesület hírlevele, a Kör

Kör címmel negyedévenként jelenik meg. Általa juttatjuk el tagjainkhoz a híreket, felhívásokat, információkat az Egyesület életéről és a környezeti nevelés újdonságairól. A hírlevelek itt olvashatók.

Weboldal: mkne.hu

Támogatóink, együttműködő partnereink

Kapcsolat

A Földgömb Alapítvány

1142 - Budapest
Erzsébet királyné útja 125.

Email: info [kukac] zoldgombfesztival.hu